Tihanyi Lajos hatalmas hátránnyal vágott neki az életnek. Gyerekkori agyhártyagyulladása megfosztotta hallásától, beszélni is kevéssé tudott; gimnáziumi tanulmányaival fel kellett hagynia. Valójában a rajz, a festés maradt számára az egyetlen kommunikációs eszköz. Tanult a mintarajziskolában, tanult magániskolákban, főleg azonban 1907-es párizsi ösztöndíja kínálta számára a művészet új szellemének és új formáinak megismerését. Alkatánál fogva a fauve hatott rá mindenek előtt, ám az expresszionista brutális kifejezési kényszer mindvégig jellemezte; ekként hamar rálelt a kubisták (és Cézanne mint előzmény) forradalmára, amely elvitte egészen a teljes absztrakcióig. 1910-ben találkozott Kassákkal, aki a Ma című lapja galériájában rendezett kiállítást korai műveiben – felismerve elementáris tehetségét, konzekvens etikáját. A tanácsköztársaság bukása után ő is Bécsbe menekült, majd Berlinbe költözött, ahol a német expresszionizmussal ismerkedhetett. 1923-ban települt le Párizsban, ahol az akkori művészeti élet legjelesebb alakjai fogadták barátságukba. Cocteau, Tzara, Brancusi egyaránt lelkesedtek munkáiért. Abból a környezetből sokan váltak nagyerejű kubisztikus portréfestészete alanyaivá. Absztrakt ambíciói közelítették az Abstraction-Création csoportosuláshoz, amelynek 1933-ban lett a tagja. 1937-ben itthon akartak kiállítást szervezni számára, amely azonban meghiúsult. Alapító tagja volt a Nyolcak csoportnak.