Mindkét kiállításon, de már korábban is kifejezetten pop artos képekkel jelentkezett, ezzel a következetességgel talán legmarkánsabb képviselője Magyarországon (bolgár létére) az irányzatnak. Méghozzá olyan magabiztossággal, hogy akár azonnal fölsorakoztathatta volna Kelet-Európát az amerikai pop mögé. Csakhogy az amerikaiak (részben angolok is) kényesen ragaszkodtak „tulajdonjogukhoz”, egyáltalán sokáig nem esett szó az itteniek jelentőségéről.
Holott Siskov velük egy időben mindent tudott a pop esztétikai szándékairól, formáról, és mindent tudott a festőmesterségből. 1958-ban úgy érkezett Magyarországra, hogy Szófiában már járt a képzőművészeti főiskolára, amit hasznosítani tudott a budapesti intézményben, ahol négy évig festést és restaurálást tanult. Bulgáriából magával hozta zenei ismereteit csakúgy és tanulmányai alatt jazz-zenészként tartotta el magát. Természetesen az akkori főiskolán a pop art (minden egyéb modernizmus) tilos volt, Siskov is albumokból, folyóiratokból szerezte információit a külhoni eredményekről. Ebben nagy segítséget kapott Lakner Lászlótól, és már a Stúdió ’66-on poposként jelentkezett. A pop a túlfogyasztásos amerikai világ terméke, a magyar hiánygazdaságban a jellegzetes pop ikonográfia mindenképpen a jólét utáni vágy jelképeiként olvashatók. A vágy – persze – Siskovban is munkált; eleve azért jött Magyarországra, hogy innét Nyugatra szökhessen. ez pedig 1969-ben sikerült neki. Tulajdonképpen igazi nagy pályáját Bécsből indította el, és vált meglehetősen gyorsan Európa szerte elismert, fölkapott művésszé – igen jó árakkal. Magyarországra legfeljebb villámlátogatásokra tért vissza.
Keserü Katalin: Variációk a Popartra. Új Művészet, 1993.
