Segesdinek alapos technikai ismeretei, tapasztalatai voltak az egyik legmodernabb ipari anyag, a krómacél tulajdonságairól és lehetőségeiről, hiszen esztendők óta foglalkozott lemezplasztikákkal (túlnyomórészt éppen ebből az anyagból), 1972-ben Forradalmi emlékmű címmel Tatabányán állították fel az első magyarországi non-figuratív krómacél emlékművet (ugyanabban az évben a debreceni egyetem parkjában azonos anyagból térplasztikáját), és én valóban forradalminak tekintethető akkor a tatabányai konstrukciót, noha inkább művészi/esztétikai értelemben, eladdig ugyanis a diktatúrában a non-figuratív valamiféle káromlást, ideológiailag üldözendő képzetet takart.
Annál inkább érdemes hangsúlyozni az esemény jelentőségét, mivel csak pár esztendővel korábban esett neki a Népszabadság mindenható kritikusa Segesdinek, valamint az egyik tárlaton bemutatott Stabil mobil című munkájának – alattomosan félre elménckedve már a címet azáltal, hogy nem akarta észre venni a művész tágabb értelmű (ön)iróniáját, ami az alkotó részéről – ma már világos – bejelentkezés volt mobil plasztika készítésére (1975-ben érkezett el az ideje, akkor került a Magyar Rádió óvodája elé a Kinetikus plasztika); Segesdi geometriai műveltségét mutatja, hogy korai lemezkompozícióiban mintegy a gazdag szimmetriákat mutató Calabi-Yau formákat fedezhetjük föl – lényegében a gömb-kör viszonylatok játékos tereit firtatva – ami jelzi a modern anyagok (krómacél, plexi) iránti vonzalmát, de legalább annyira az elméleti geometria iránti elmélyültebb érdeklődését. Ezt később, amikor háromdimenziós műveinek fotográfiáit közelítette a kétdimenziós kép felé ugyanazokból az anyagokból készített reliefjeivel, még inkább világossá lett. Minden esetre ezekben az anyagokban alkotta legjelentősebb műveit, jóllehet, a hagyományos anyagok (fa, bronz, kő) szintén remekművekre késztették. Grafikai tevékenysége is jelentős.
Fábián László: Segesdi, Corvina, 1982.
