Orbán Dezső festészete egyértelműen a századelő – főleg francia – modernista hatásain edződött, párizsi tartózkodásai, kapcsolatai egészükben is ösztönzően hatottak világképe megfogalmazására. Valószínűleg része volt az utóbbiban kezdeti matematikai érdeklődésének; végül is azokat a stúdiumokat váltotta át a képzőművészetre, ám egész életpályáján végig kísérte a szakma elméleti kérdései iránti aktuális érdeklődés. Festészete alig lépett túl a fauve és a nagybányai kísérleteken.
Élete hosszú, mozgalmas élet – egy mozgalmas évszázadban. Korai párizsi látogatása során felismerte Cézanne és Matisse festészetének óriási jelentőségét nem pusztán a saját festészete, de az igazán korszerű huszadik századi művészet számára. Szemlélődő alkatánál fogva szinte könnyedén bele tudta helyezni magát ebbe a készülő új világba. 1909-ben mutatkozott be a Könyves Kálmán kiállítóteremben (1917-ben ugyanott van első önálló kiállítása), attól kezdve rendre részt vesz különböző csoportos és magánkiállításokon, nemcsak Magyarországon, de Németországban, Franciaországban is szívesen látják munkáit. Tematikailag a táj (vidéki, városi), a csendélet, korábbi korszakában az akt uralkodik festészetében, de ez a táj minden esetben a szerkezet, a kompozíció biztonságáról árulkodik, miként a csendéletek csakúgy, az aktok pedig inkább tónusok, árnyékok finom játékával a festőiség elsőbbrendűségét hangsúlyozzák, noha a kubista „darabolásig” nem merészkednek; mindinkább a konzervatívabb erények kerülnek előtérbe. A harmincas évek elején lényegében szabad iskolát létesít – mintegy a Bauhaus és a Vhutemasz szellemiségében, még inkább hangsúlyt kapnak elméleti munkási. 1939-ben családjával együtt Ausztráliába emigrált. 1943-ban Sydney-ben önálló kiállításon ismertette meg munkásságát az ottani közönséggel. Attól kezdve az ausztrál művészeti élet megbecsült részese volt. 1995-ben szülővárosa rendezett emlékkiállítást tiszteletére.
Passuth Krisztina: Orbán Dezső. Budapest, 1977.
