Nagámi Csíky Tibort tekinti mesterének. Szorgos látogatója volt a mestere által vezetett tokaji művésztelepnek, majd Encsen folytatta elmélyülését választott hivatásában – ugyancsak Csíky, és Fajó János irányításával. Kiállítói karriere 1983-ban indult, azóta számos honi és külföldi bemutatkozó részese volt. Első munkái tanult mesterségéhez (asztalos) kötődtek, de nagyon hamar bensőséges viszonyba került más szobrászati anyagokkal (fém, kő), azok megmunkálási ismereteivel. Ez adta a biztonságot, hogy olyan konstrukciókat hozzon létre, amelyeken ezeknek az anyagoknak a szerves kombinációjára építse plasztikái eszmeiségét. Kiváltképpen érdekelte a csiszolt krómacél és az esetleg le sem hántolt fa viszonya: a mesterséges anyag és a hangsúlyozottan természetes anyag párbeszéde. Elegáns és egyéni hangú kompozícióival hamar az élmezőnyben találta magát; legszorosabban pedig abban a négyesben (Fábián Zoltán, Heritesz Gábor, Nemes Ferenc és ő), amely 2012-ben Négy kor címmel jelentkezett Szentendrén, majd ugyanazon címen tíz év múlva Érden. Közben az idősebb nemzedék jeles tagjai szintén kiállító társukul fogadták: Korniss Dezső, Hencze Tamás, Fajó János becsülte meg barátságával. Különböző szakmai fórumokon jöttek a díjak (köztük 2016-ban a Munkácsy Mihály-díj), rangos gyűjtemények fogadták be munkáit (az említett plasztikákon túl rendkívül finom grafikáit csakúgy), köztéri megbízatások állandósították jelenlétét a művészeti életben. Átgondoltan adoptálta és személyesítette a minimal art eredményeit, ahogyan konstruktív szerkezetű, alapozottságú művein is jelentkezik szemérmes líraisága.