Lakner karakterban két nagyon különböző mester – Bernáth Aurél és Papp Gyula – irányítása mellett végezte a főiskolát, és már 1963-ban Olaszországot járta; egy év múlva oda tért vissza a Velencei Biennálé megtekintésére. Ez az amerikai pop berobbanásának alkalma Európában, ott tett rá komoly hatást Rauschenberg sajátos pop-ja. Ugyanakkor ez a gondolkodásmód formailag kevésbé hatott alakuló festői világára – talán éppen Bernáth klasszikusabb fegyelmet sugalló művészi magatartása mellett. További nyugat-európai tanulmányutak következtek, amelyek közül az esseni Folkvang Múzeum ösztöndíja volt a legjelentősebb, és haza jőve az emlékezetes Iparterv-kiállítások Laknert kiforrott, a nyugati neoavantgárd legjobbjaival egyenrangú művésznek mutatják. Lenyűgöző mesterségbeli tudását szintén fölmutatják. Pályájának alakulására a legnagyobb fordulatot 1974-es DAAD-ösztöndíja jelentette, a nyugat-berlini Bethánia-műtermében nyugodt alkotói légkört, és gazdag kapcsolati tőkét is kapott, utána már a brémai ösztöndíj csak nyomatékosította, hogy Berlinben maradjon végleg (akkor már Berlin az új művészet fővárosa Európában), onnét tudta elindítani amerikai karrierjét, ami megkerülhetetlenné tette művészetét a legfontosabb nemzetközi fórumokon, ekként a kasseli Documentán is. Visszatért Velencébe is többször, immár (joggal) fölkapott alkotóként. Művészete a popból kinövő, szerteágazó törekvések egyik legrangosabb megvalósítása – a hiperrealizmustól egészen a neo-Dada kvázi-tárgyiasságáig. Különös módon utóbbi művei magyar történelmi tartalmakkal gazdagodtak, hozzájárultak itteni magbecsüléséhez, teljes elfogadásához.