Ha egy festőről elmondható, hogy minden alkotói ötletét mindenek fölött a bravúros rajztudás irányította, akkor Faragó Géza ilyen művész volt. Talán az a művész is ő lehetne, aki leleplezte, hogy a szecesszió tulajdonképpen a karikatúra szabad vonaláramát fogta vissza, stilizálta stílussá. Ennek megfelelően lehetséges, hogy festményei elegánsan karikaturisztikusak, karikatúrái ellenben könnyed festőiséget hordoznak. És persze magukon viselik a századfordulós zsidó humor jegyeit is.
Meglehetősen jómódú családba született, indulásától fogva biztos háttér volt taníttatására. Egy korai botrány már az elemi iskolában felhívta rá a figyelmet, ugyanis közzétett egy lóversenytéri rajzot, aminek következményeként kicsapták az iskolából. A gimnázium után, 1907-ben Párizsba kerül – folytatandó képzőművészeti tanulmányait. Pontosabban: hamarosan díszítőművészeti tanulmányait az École des Arts Décoratifs-ban. Két esztendőn keresztül Alfons Mucha műtermében dolgozott; Mucha művészetének hatása egész életére meghatározta alkotói gondolkodását, stílusát. Bizonyára Mucha bíztatásának is súlya lehetett benne, hogy nagy merészen önálló műtermet nyitott. Plakátok, reklámok tervezéséből tartotta fent magát, mígnem váratlanul megbetegedett, egyre kevesebbet tudott dolgozni, bevételei csökkentek. Feladta párizsi műtermét, hazatért Budapestre. Itthon előbb Fényes Adolf szolnoki művésztelepén, majd Kecskeméten Iványi Grünwald mellett dolgozott 1910-től. 1914-ben Berlinben volt sikeres plakátkiállítása, amely megalapozta pár évvel későbbi müncheni gyűjteményes kiállítását. Eközben itthon is rendre kiállított a legrangosabb helyeken, többször a Nemzeti Szalonban. Szépszámú közönsége rajongott munkáiért, az utókor pedig festőként is, de kiváltképpen plakátművészként speciális értékként tarthatja számon.
