Fékezhetetlen gyerek volt, később sem talált fegyelmezésre, s végül – írta későbbi értékelője – „minden elpusztult körülötte”. Valóban, a zsidó bádogos fia újabb és újabb képzési formákkal kísérletezett, ám minden intézményből rövidesen eltávolították kezelhetetlen magatartása miatt, Párizsban a Julian Akadémiával is kísérletezett – hasonló sikerrel. Ugyanakkor valami elemi festői érzék volt benne, magától is ráakadt a kornak és saját igényeinek megfelelő példákra.
A korszellemnek, a szellemi vonzásoknak megfelelően Franciaországban lelt rá azokra a hatásokra, amelyek művészi arculatának kialakításához leginkább hasznosíthatók voltak. A lista: Cézanne és Gauguin, Matisse és Valloton szinte magától értetődik. Egy magyar vadember, ahogyan eljut a francia fauvizmushoz. 1906-ban jelentkezett a Salon des Indépendants kiállításán, ahol végtére is ebben a társaságban találta magát. Hazatérve itthon is a magyar fauve-okhoz csatlakozott, nem is igazán a nagybányai légkör ízlett neki, a „szakítókkal” tartott Kecskemétre. 1911-ben a Nyolcakkal állított ki; általában ehhez a csoportosuláshoz szokták sorolni, noha többnyire magára maradt lehetetlen természetével. Ady Endre azonban barátságába fogadta, ennek köszönhető, hogy a portréfestészetben szintén újító festő alanyt talált benne. Expresszív önarcképei, köztük a zöldhajú, hangos vitákat kavart. Tájképei inkább határozottan „letett” színfoltok az elnagyolt perspektívában. Szinte minden egyes képén jelentkezik alapvető nyugtalansága. Legfájdalmasabban talán 1910-es Gyermektemetés című képén lehet szembesülni vele. Szanaszét kallódó művei egyre inkább betagozódnak jeles gyűjteményekbe.
-Horváth Béla Czigány Dezső Ady-képei. Magvető, 1977.
-Rum Attila: Czigány Dezső. Magánkiadás, 2004.
