Csernus Bernáth-tanítvány volt a főiskolán, jóllehet, korábban a grafika felé tájékozódott; grafikai életműve határozottan fajsúlyos. Modernségének igencsak érdekes jellemzője következetes ragaszkodása a figuralitáshoz, ráadásul a klasszikus festői hagyományok (elsődlegesen olasz mesterek: Caravaggio és mások) szinte brutális naturalizmusához. Erre pontosan amiatt lehetett szüksége, hogy a megformálásban, a technikában (ami esetében szintén izgalmas eredményeket hozott: dörzsölések, kaparások) és természetesen kompozícióban több szabadságot kínálhatott számára az izmusok tételes korlátainál. Igen nagy valószínűséggel ezt a merész és felelős művészi szabadságot találta meg 1957-es párizsi útján mindenek előtt az ott megismert Hantai Simon művészetében, akit meg is örökített 1958-59-ben készített nagyméretű Saint Tropez című vásznán. Ez a kép akár a szocreál parafrázisaként is értékelhető, igencsak meglepetéssel szolgált tárgyával: a tömegjelenettel. 1964-ben végérvényesen Párizsba költözött, ott teljesedett ki bravúros hiperrealista korszaka, amely – sajátos módon – hazai élményeket is feldolgozott ebben a stílusban: budapesti tájak, üzemrészek kerültek témái közé. Még inkább bibliai jelenetek egész sora, és ezekkel a képekkel már nemcsak a párizsi galériák, de a világ más tájainak bemutatótermeit is megtalálta. Ahogyan díjakkal kitüntetésekkel ismerték el tevékenységét. Caravaggiós aktjai, Hogarth-pastiche-ai fantasztikus és expresszív bizonyítékai óriási tehetségének, amit 2006-os kiállítása tárt a honi közönség elé.