Csató György – visszatérve a háború, az orosz fogság megpróbáltatásaiból – 1946-ban Magyarországon rendezte első kiállítását. A következő évben volt még egy grafikai kiállítása (ragyogó akvarellekkel), amelyet Bajor Gizi, a nagyszerű színésznő nyitott meg, azonban észre kellett vennie a hivatalos fanyalgást absztrakt elgondolásaival szemben, hozzájuk társuló „orosz élményei” azt sugallták, ne vállalja még egyszer a kirekesztés sorsát. 1948-ban Párizsban már Jean Cocteau segítette kiállításhoz többnyire azzal az anyagával, amivel érkezett (benne a hadifogság alatt készült darabokkal). Az első igazi sikert és a szakma figyelmét azonban 1956-os bemutatkozása hozta, amely a híres, a szürrealisták által alaposan felfuttatott Galerie Fürstenberg kapott helyet, és lényegében kanadai utazásainak eredményét mutatta be. (Kanadában egyetemi előadói meghívásának tett eleget.) Párizs után Londont is bevette a magyar emigráns művész, rendre nyíltak kiállításai az angol fővárosban, noha továbbra is Párizsban lakott. Absztrakciója: a színes foltok, amelyeket határozott vonalak szelnek, vagy vastagabb festékrétegek találkozásai bontanak látszólag szeszélyesen, ám feltételezhetően zenei ritmusra. Annak idején Sztalin portréja sem érte felkészületlenül; ugyanis a kezdetektől végig kísérte pályáját barátainak – Einstein és Giacometti, kedvelt zenészeinek – Bartók, Sztravinszkij, Casals – megörökítése. Úgyszólván minden valamire való gyűjteményben a világ minden pontján találhatók Csató-művek. 1986-ban retrospektív kiállítása volt a párizsi Galerie Obsidienne-ban.