Lossonczy Tamás hetvenes években készült festményeit felvonultató kiállítás pályájának egy rendkívüli szeletét tárja elénk, melyet komplex festői szemlélet és variábilis kifejezésmód jellemez. Sötét űrkompozíciói és a végtelenség illúzióját keltő képei a kiterjedt kozmikus térben bolyongó ember, képtérbe zárt baljós víziók és határtalan lebegés vizuális lenyomatai. Alkotásai nézeteinek kivetülései, mintázatok, melyek személyiségünk, szokásrendszerünk átiratai is lehetnek, maga a világ. Felületeit belső gondolatok és megélések által előhívott színes, absztrakt formák, hullámzó színsugarak és rejtelmes vonalhálózatok darabjai építik egésszé.
Mélyen gondolkodó ember, újító művész páratlan életművel, születésének 120. évfordulója alkalmából előtte tisztelgünk.
Lossonczy Tamás (1904-2009) a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János tanítványaként szerez diplomát, majd utazásai során Piet Mondrian műtermébe is ellátogat. Az Európai Iskola tagja, később a Galéria a 4 Világtájhoz nonfiguratív művészeivel ápol közösséget. Sokévnyi elutasítást követően 1971-ben alkotásait a Fényes Adolf teremben mutatja be, még ugyanebben az évtizedben a Műcsarnokban nyílik önálló kiállítása. Megpróbáltatásokkal teli alkotói munkásságát 1994-ben Kossuth-díjjal jutalmazzák. Munkáit a Magyar Nemzeti Galéria és számos múzeum közgyűjteménye őrzi, Rómában pedig egy metróállomást díszítő nagyméretű mozaikja is ismert.
