Gulyás Gyula alkotásai a Marilyn Monroe személyét övező misztikum, a képével azonosított egyén, illetve a mediatizált jelenség tematikája köré rendeződnek, munkásságának egyfajta összegzéseként értelmezhetők, melyeket a minimalista elemek, a konstruktivista gondolkodásmód és a figuralitás szimultán jelenléte, valamint a pop art hatások sajátos beemelése jellemez.
A színekkel teli eklektika és formajáték mellett, olyan témákra is reflektál, mint a Marilyn Monroe 1962-es halála után közzétett, Bert Stern által készített fotókon szereplő Monroe-i gesztus vagy az ólomkockákba foglalt képkivágások zseblámpával megvilágított rejtett világának felfedezése által megtapasztalható voyeuri pozíció.
Gulyás Gyula (1944-2008) Kossuth-díjas szobrászművész autodidakta alkotóként kezdte pályáját, később Gyarmathy Tihamér révén hamar bekerült olyan neoavantgárd művészek körébe, mint Hencze Tamás, illetve Pauer Gyula. A hetvenes évek Utcakő-sorozata vagy a villányi Hegybevarrás munkája mellett 1975-ben kiállít a IX. Párizsi Biennálén, valamint szerepel az 1982-es Fehér-fekete című kiállításon a Műcsarnokban Bak Imre, Csiky Tibor, Fajó János, Haraszty István és Hencze Tamás társaságában.
A geometrikus formanyelv és a konceptuális szobrászat után a portré műfaja felé fordul főként a Vilt Tiborral töltött közös műhelymunka hatására. Először választott mesterét mintázza meg, majd többek között a Hencze tulajdonában lévő Scheiber Hugó pasztell önarcképet is. A jellemzően fénykép alapján készült szoborportréit a Fészek Művészklubban mutatja be az 1984-es Gipsz és Festék című kiállításon. Ekkorra tehető Marilyn Monroe-t formáló gipsz büsztje is, mely ma a Ludwig Múzeum gyűjteményében található és sorozatának kiindulópontjának tekinthető. Jelen tárlat darabjai már az 1990-ben a Műcsarnok Dorottya utcai galériájában rendezett kiállításon is szerepeltek.
