Az induló ifjú művész alkalmi kiállításokon és kiállítóterekben mutatta be első munkáit, eszébe sem jutott hivatalos helyeken megjelenni. A balatonboglári Kápolnatárlaton viszont otthon érezte magát. Megismerkedett a fiatal avantgárddal, Hencze Tamással, Pauer Gyulával, és ráérzett arra a szellemi közegre, amelyet keresett. A különböző szobrásztáborok, szimpóziumok újabb és újabb segítséget adtak a pálya alakításához; hamar ott találta magát a legjelentősebb országos fórumokon. Első igazi nagy „dobása” az Utcakő (a proletárok fegyvere) volt, aminek történeti szimbolikáját is bevállalva mintegy kultikus jelentőséget adott. Non-figuratív szobrászatát elsősorban a kőben teljesítette ki, emblematikus műve (Üzenet a jövőnek) nagyméretű gömbszeletekből áll össze. Ugyanakkor – nyilvánvalóan Vilt hatására – beletanult a portré mesterségébe; a magyar kultúra számos jeles személyének állított büsztjeivel emléket. Ennél azonban sokkal jelentősebb művek tanúsítják, lenyűgöző formakészségét a figuratívitásban: elsősorban Marylin-sorozata, de a hozzá hasonlóan szintén pop artos ihletettségű portréi. A sorozatról Fitz Péter filmet készített. Életműve a legeklatánsabb példa arra, hogy az értéket nem a mű általános formakaraktere (figuratív-non-figuratív) határozza meg, hanem minősége, ha tetszik esztétikai értéke.