1979 és 1986 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán sokszorosító grafikai tanulmányait végezte Kocsis Imre, Raszler Károly és Rozanits Tibor mesterek irányításával. Tanári diplomát is szerzett. A művészettörténeti jelentőségű makói művésztelep látogatója volt, ahol a grafikai művek – nem kis mértékben Kocsisnak is köszönhetően – elsőbbségben részesültek, mind technikai, mind formai kísérletek folytán. Gaál főiskolás kora óta kiállító művész. Az iskola elvégzése óta pedig oktatói munkát is végez. Erre predesztinálja grafikai munkássága mellet, festői, szobrászati tevékenysége is. Saját vallomása szerint is elsődlegesen a figura, de kissé szűkebbre fogva, az emberi arc érdekli, annak ellenére, hogy esze ágában sincs megfelelni a portrézás hasonlósági normájának. Valami bensőbbet kutat, akár olyasmit, amit töredékesen tud felszínre hozni, és képi valósággá (azaz metaforává) lényegíteni. Ez a leggyakoribb témája mind festészetében, mind pedig szobrászatában. Szembeötlő az utóbbiban jellegzetes anyaghasználata: lószerszámtól a különböző vasalatokig, talált faedényekig mindent képes arccá komponálni, mintha direktben ki akarná mondani, az ember arca benne van tárgyaiban, miképpen tárgyai az ember arcában. Tekinthetnénk akár gesztusfestőnek, annyira hangsúlyozottak a képre fölvitt foltok, amelyek akár vándorolni is képesek – kollázstechnikával egyik képről a másikra. És amelyek – úgy tetszik – a brutális lényegre terelés gesztusai a finomkodó intellektussal szemben. A torzítások már-már a pokol kínjait, a szenvedés lenyomatait hivatottak fölmutatni. Szakmai munkássága szervesen összekapcsolódik pedagógiai tevékenységével, valamint elméleti/szakírói munkásságával. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.