Kassák gyakorlatilag a semmiből toppant be az irodalomba, majd legalább annyira semmiből a képzőművészetbe. Annyi talán elmondható, hogy irodalmi fölfedezésében az új szociális és szellemi mozgalmakra élénken figyelő és érzékenyen reagáló Szabó Dezső játszott szerepet, és egyenesen a Nyugatba vitte be kritikájával Kassák nevét, valamint az új költészeti hitvallást. A képzőművészethez Kassákot széleskörű nemzetközi érdeklődése, majd aktív szerkesztői munkássága (Tett, Ma) vezette el, ráérzett a század első évtizedeinek új szellemi törekvéseire, nota bene a teljes szemléletváltásra a képzőművészet területén is. Legelőbb a futurista törekvések ragadták meg, amiknek rangos honi propagálók akadtak Kosztolányi és Szabó Dezső személyében. Mindez szélsőségesebben mutatkozott meg a háborús viszonyok között, a háborúra rájátszó kommunista szervezkedések, majd a puccs és a diktatúra légkörében, aminek aberrációi Kassákot kiábrándították a szocialista mozgalmakból. Önmaga mondja el, hogy a Kun Béla által betiltott Tett után, a Má-t első sorban a festészetre kívánja építeni, ott „nehezebben ellenőrizhető a mondandó”. Ott is múlttal való szakítás volt első programpontja, frissességet követelt, megújulást hirdetett – egy megépítendő jövő látomásában. Az orosz és a holland konstruktivizmusban találta meg a mintát, annak normájához igazította aktivista mozgalmát, és saját művészi elképzeléseit. Kérlelhetetlen harcossága eszméi mellett úgyszólván egész életében rendíthetetlenül szembe fordította a hivatalosságokkal, nemzetközi hírneve azonban kikezdhetetlen maradt. Szerves részévé vált az „izmusok történetének”.